E-TANANYAGOK - MATEMATIKA

Legyen szó az alapokról, vagy már komplexebb matematikai ismeretek elsajátításáról, az Eduweb által honosított külföldi jó gyakorlatok – tartalmak, játékok, modellező szoftverek – a matematika számos területén nyújtanak segítséget diáknak és tanárnak egyaránt.

SZERETHETŐ MATEK

Elindulni a matematikában, megtenni az első lépéseket, felépíteni a számfogalmat, kialakítani a logikus gondolkodást, a legnehezebb, de a legszebb feladat is egyben a pedagógusoknak.

Az 5-12 éves korosztály számára még az egész élet egy nagy játék, így igazán hatékonyan csak játszva lehet a fontos dolgokra megtanítani őket.

Erre a filozófiára épít a Szerethető matek játékos tanuló program. Gyűjteményes formában a gyerekek számára játékoknak tűnő színes, változatos feladatokból épül fel a program.

Funkciói között szerepel az új anyag megismertetése, majd egyre nehezedő feladatokon keresztül azok begyakoroltatása, s végül különböző játékos formában (két személyes, csoportos, kreatív) az ismeretek új környezetben történő alkalmazása.

Nyelvezete egyszerű, igyekszik az életkornak megfelelő matematikai szaknyelvre megtanítani.

Ábrái, grafikái, beépített animációi a matematika tanulása iránti érdeklődés felkeltését szolgálják. Kezelőfelülete felhasználóbarát, amely az ismeretszerzés során alkalmazott önállóság mértékének fokozásához vezethet. Az interaktív feladatok jelentős részében a tanulók maguk változtathatják meg a bemenő adatokat, paramétereket, így megélhetik az önálló irányítás élményét is.

A könnyebb választás érdekében témakörönkénti gyűjtésben is hozzáférhetünk a feladatokhoz:

  • számolás és helyi érték,
  • számok rendezése
  • összeadás és kivonás
  • szorzás és osztás
  • törtek
  • százalékok
  • algebra
  • alakzat
  • mérések
  • valószínűségszámítás

A felhasználóhoz az animációk által támogatott interaktivitás hozza közel a feladatokat, teszi játékossá azok megoldását. Mozoghatunk számegyenesen, forgathatunk óramutatót, geometriai alakzatokat, egyeneseket, dobálhatunk kockával, pénzzel, építhetünk útvonalat és síkidomokat. Visszajelzései egyértelműek, változatosak, előremutatók.

A Szerethető matek jól használható tanórákon és otthoni gyakorlásra egyaránt, elérhető CD ROM-on és online verzióban is.

Részletes tematika letölthető itt!

Próbálja ki a tananyag egyes részeit! Megnézem!

Terméktámogatás

YENKA MATEMATIKA

A Yenka csomag Matematika moduljának egyszerűen használható modell alkotó eszközei a következő területeken alkalmazhatóak különösen hatékonyan:

  • 3D alakzatok – háromdimenziós alakzatok egyszerű vizsgálata kiteríthető hálókkal és mérhető tulajdonságokkal
  • Statisztika – statisztikai és valószínűségi kísérletek, többek között 3D játékokkal és figurák sorba rendezésével
  • Koordináták – a két- és háromdimenziós koordinátarendszer megismerése személyre szabható játékokkal

KAPCSOLAT

info@eduweb.hu

Minden jog fenntartva! 2018. Eduweb Multimédia Zrt.